SATVEDA

IGAZTUDÁS

 
A SZAKA, NEM SZKÍTA!
 
 
 

A magyar etnikai eredetet hajánál fogva ráncigáló önjelölt géniuszok, unos-untalan előkaparják a szkítákat, mint a magyarok képzelt elődeit, a szkítákat összekeverik, összemossák a szakákkal.

 
SZAKÁK:
A szakák jelenléte, B.C. 2000-1800- körül dátumozható Elő-Ázsiában.
A szakák (sem) voltak etnikai egység, három, majd négy nép szövetsége, koalíciója körvonalazódik, a források alapján.
A szaka kifejezés, indo-iráni, pontosítva szanszkrit nyelven érthető és azt jelenti 'erős'/'erősek'.
A szakák élettere, jellemzően a domborzati viszonyok adottságai alapján rendeződött.
A hurrik/ászik~síksági szakák Mitanni ókori államban.
A hegyi szakák~ kassuk/kassziták a hegyekben, a Zagrosz-hegységben.
A később, már Elő-Ázsiában csatlakoztatott mocsári szakák~káldok/kálizok a mocsarakban, jellemzően az Urmia-tó környékén.
A negyedik elem, az átarvan~az 'át'=tűz, azaz a tűzfenntartók, később mint az áryák az ókori Mada/Mannai~Saqqiz és Siz központtal, mai nevén Taqth-e- Suleyman.
A szakákat, a domborzat szerinti élettereken, de szoros szövetségi kötelékben láthatjuk.
Mittani hurrita népe mint hykszoszok elfoglalták Alsó-Egyiptomot, és háromszáz évig uralták Asszíriát.
A kassuk elfoglalták Babilont és az i.e. a 18.sz.-tól a 13. sz közepéig uralták.
A káldok visszamaradt része alapította a Káldeus, vagy más néven Újbabiloni Birodalmat.
SZAKA ELVÁNDORLÁS
A szakák négy népének nagy része, miután Mitanni elveszítette hatalmát, Közép-Ázsiába vándorolt.
Közép-Ázsiában többfelé váltak.
Egy részük talán a Kyber-hágón át az India-szubkontinensre, egészen a Bengáli-öbölig hatoltak.
Ez általában az "árya invázió" eseményeként ismeretes.
A Közép-Ázsiában maradtak is többfelé váltak, Amu-darja mellékére Horezm és a Pamír, a Szir-darja mellékére és az Alaj-hgs.(Taskent)
A szakák, adok-kapok viszonyban Perzsiával, évszázadokig uralták Közép-Ázsiát.
A szaka uralomnak a Belső-Ázsiából a népvándorláskor idején több hullámban kitóduló népek okozták a vesztét.
A SZAKÁK INDIÁBAN
A szakák Indiában az "árja invázió" népeként regisztrálható.
Ez az ie. 1000-800-as éveknél előbb nem történhetett.
India első birodalma a Magadha Birodalom csak i.e. kb. 680-ra dátumozható.
INDO-SZKÍTA, AMI NEM VOLT ÉS MOST SINCS
Néhány amatőr "történész" valami indo-szkíta népet citál, ami nem létezett.
Indiában nem ismerik a szaka=szkita összefüggést.
Maga a történelmi Buddha a sakyamuni, azaz a "szaka bölcs" melléknevet viselte.
Észak-Indiában a kasmiri panditok a sakábd azaz a "szakáktól számolt" időszámítást használják, igaz, hogy ez a Kusán Birodalom utáni azaz a i.sz. 78.-tól számítódik.
 
SZKÍTÁK
Az asszír feliratok iskuzai formában jegyezett népnevet, görög
történetírók által használt név alapján szkítaként azonosítják.
A szkíták, a szakáknál uq. 1300 évvel később, i.sz.-730-körül jelentek meg a kimmerekkel együtt Elő-Ázsiában.
Végigdúlták a Termékeny Félhold vidékét, egészen Egyiptomig hatolva.
Legtöbbet az asszírokkal viaskodtak, majd elfoglalták Médiát.
A hagyomány szerint 28 évig sanyargatták a médeket, mire sikerült egy méd fejedelemnek kiverni őket Médiából.
A szkíták átkelve ismét a Kaukázuson a Fekete-tenger előterében majd a szarmaták nyugati terjeszkedése elől a Kárpát-medencébe (is) vonultak.
Dareiosz (Darayavaius) perzsa uralkodó i.e. 513-körül az Al-Duna mellet kereste és találta a szkítákat.
A szkíták a hagyomány szerint ájult tisztelettel adóztak a görög kultúrának, számos művészi tárgyuk kétségtelenül görög hatás.
Nagy Sándor makedon hadvezér és hódító lovas hadserege nagy valószínűséggel szkítákból állt össze.
A minden valószínűség szerint több népből álló szkíták végül elemeikre hullottak, beolvadtak más népekbe és eltűntek a történelem színpadáról.
 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 52
Heti: 251
Havi: 962
Össz.: 208 410
Oldal: a szaka, nem szkíta!
SATVEDA - © 2008 - 2024 - sadvidya.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat